"Ma reggel, az őt ért újabb csapás ellenére, boldog volt. Boldog, hogy egy autó ülésén ül a bátyja mellett. Csakis a baj hozhatta őket hirtelen közelebb egymáshoz. Létezik valami, ami összesodorja két élet fonalát? Sors, gondviselés, Isten?"
Teljesen véletlenül botlottam bele, és azért döntöttem úgy, hogy elolvasom, mert tele volt olyan témákkal, amik személy szerint engem nagyon érdekelnek és szeretek róluk olvasni. Csakhogy talán épp az lett a könyv gyengesége, hogy telezsúfolták egy csomó mély és drámai dologgal, amiknek aztán nem maradt idejük teljesen kibontakozni azon a mindössze kétszáz oldalon.
Teljesen véletlenül botlottam bele, és azért döntöttem úgy, hogy elolvasom, mert tele volt olyan témákkal, amik személy szerint engem nagyon érdekelnek és szeretek róluk olvasni. Csakhogy talán épp az lett a könyv gyengesége, hogy telezsúfolták egy csomó mély és drámai dologgal, amiknek aztán nem maradt idejük teljesen kibontakozni azon a mindössze kétszáz oldalon.
Ahogy haladtam előre a történetben, egyre csak erősödött bennem az érzés, hogy ez itt akár a Drámai események gyűjteménye is lehetne, hiszen tulajdonképpen másról sem szól a regény. Kezdjük rögtön egy édesanya öngyilkosságával, akit elhagyott a férje. Rögtön utána térjünk át a három árván maradtak testvérre, ők a Morlevent gyerkőcök: a tizennégy éves Siméon, a nyolcéves Morgane és az ötéves Venise. Aztán persze sorra kerül a képbe egy árvaház, egy szociális asszisztens, egy gyámügyi bíró, valamint két idősebb, sosem látott féltestvér, mint potenciális gyámok. Persze ha mindez még nem lenne elég, akkor megjelennek még olyan témák is, mint a homoszexualitás, családon belüli erőszak, gyilkosság és leukémia.
Mivel a könyv elképesztően rövid a történésekhez képest, így az írónőnek sajnos nem sikerült minden eseményt kellően részletesen ismertetnie. A leukémia és Bart - a gyerekek féltestévre és egyben az egyik gyámjelölt - mássága eléggé kidolgozottan lettek tálalva, de például a felső szomszéd, Aimée története épp hogy csak érintve van. A férje meggyilkolása is elég váratlan, meglepő és magyarázat nélküli, hiszen elég furcsa, hogy Bartot még csak meg sem próbálják felelősségre vonni a történtekért és mindössze egyetlen rendőrségi látogatással elintézik a dolgot.
Ennek ellenére a szereplők jól kidolgozottak, az egyes szám harmadik személyben való elmesélés kezdetben picit zavart, de aztán nyilvánvalóvá vált, hogy ennek segítségével lehet a legjobban bemutatni minél több szereplő lelki világát és belső őrlődését, vívódását. Márpedig ezek jelentős részét képezik a történetnek, nekem sikerült mindhárom Morlevent gyermeket a szívembe fogadni, és végigizgultam a sorsuk alakulását, csak úgy, mint Bartét.
Kimondottan tetszettek a fejezetek alcímei, amik hozzátettek ahhoz, hogy a regény a sok drámai esemény ellenére is derűs, könnyed olvasmány maradjon ahelyett, hogy lehúzná az olvasót. Az írónő mindvégig igyekezett könnyed humort csempészni művébe, főleg Siméon és Bart dialógjai nevettettek meg, az ő párosuk volt a legszerethetőbb számomra.
A cím és a borító nekem egy elég nagy kérdőjel. Az "Oh, boy!" Bart egy szavajárása, ám különösebb jelentéssel nem bír, vagy csak nekem nem sikerült rájönnöm. Mindenesetre ezer meg egy jobb címet adhatott volna neki a szerző, nekem ez a választás valahogy nem nyerte el a tetszésemet. A könyvmolyképzős borító az eredetiből semmit sem hagyott meg, amit kicsit sajnálok, mert a francia kiadás sokkal jobban visszaadja az egész regény hangulatát, míg ez a színes szívecske nekem eléggé jellegtelen.
A Morlevent család tagjait sikerült nagyon megkedvelnem és az alapötletben is van potenciál, ám sajnos még mindig úgy gondolom, hogy ez a kis könyvecske túl rövidre és nem elég kidolgozottra sikerült. Egy csomó hiányosság van benne, amire a hirtelen és gyors befejezés is rátesz egy lapáttal, így sajnos csak 3,5 pontot tudok rá adni. 2008-ban egyébként egy tévéfilm is készült a francia írónő művéből Thierry Binisti rendezésében.
Mivel a könyv elképesztően rövid a történésekhez képest, így az írónőnek sajnos nem sikerült minden eseményt kellően részletesen ismertetnie. A leukémia és Bart - a gyerekek féltestévre és egyben az egyik gyámjelölt - mássága eléggé kidolgozottan lettek tálalva, de például a felső szomszéd, Aimée története épp hogy csak érintve van. A férje meggyilkolása is elég váratlan, meglepő és magyarázat nélküli, hiszen elég furcsa, hogy Bartot még csak meg sem próbálják felelősségre vonni a történtekért és mindössze egyetlen rendőrségi látogatással elintézik a dolgot.
Ennek ellenére a szereplők jól kidolgozottak, az egyes szám harmadik személyben való elmesélés kezdetben picit zavart, de aztán nyilvánvalóvá vált, hogy ennek segítségével lehet a legjobban bemutatni minél több szereplő lelki világát és belső őrlődését, vívódását. Márpedig ezek jelentős részét képezik a történetnek, nekem sikerült mindhárom Morlevent gyermeket a szívembe fogadni, és végigizgultam a sorsuk alakulását, csak úgy, mint Bartét.
Kimondottan tetszettek a fejezetek alcímei, amik hozzátettek ahhoz, hogy a regény a sok drámai esemény ellenére is derűs, könnyed olvasmány maradjon ahelyett, hogy lehúzná az olvasót. Az írónő mindvégig igyekezett könnyed humort csempészni művébe, főleg Siméon és Bart dialógjai nevettettek meg, az ő párosuk volt a legszerethetőbb számomra.
A cím és a borító nekem egy elég nagy kérdőjel. Az "Oh, boy!" Bart egy szavajárása, ám különösebb jelentéssel nem bír, vagy csak nekem nem sikerült rájönnöm. Mindenesetre ezer meg egy jobb címet adhatott volna neki a szerző, nekem ez a választás valahogy nem nyerte el a tetszésemet. A könyvmolyképzős borító az eredetiből semmit sem hagyott meg, amit kicsit sajnálok, mert a francia kiadás sokkal jobban visszaadja az egész regény hangulatát, míg ez a színes szívecske nekem eléggé jellegtelen.
A Morlevent család tagjait sikerült nagyon megkedvelnem és az alapötletben is van potenciál, ám sajnos még mindig úgy gondolom, hogy ez a kis könyvecske túl rövidre és nem elég kidolgozottra sikerült. Egy csomó hiányosság van benne, amire a hirtelen és gyors befejezés is rátesz egy lapáttal, így sajnos csak 3,5 pontot tudok rá adni. 2008-ban egyébként egy tévéfilm is készült a francia írónő művéből Thierry Binisti rendezésében.
Értékelés
Kedvenc sorok
"Csak akkor válunk felnőtté, amikor megértettük a szüleinket és megbocsátottunk nekik."
"– Vannak szívproblémái?
– Ajaj, dögivel! – kiáltotta Bart.
– Kardiológiai problémákról beszélek...
– Á nem, odáig még nem jutottam."
"Egy tábla csokoládénál legalább világosan látszik, hol az eleje és hol a vége; ellenben a családi históriáknál..."
"A betegségek hosszú folyosóján itt-ott nyílik egy ablak. A két fivér kikönyökölt rajta, élvezte az eget és a pillanatot."
"– Nem gondolja, hogy jobb lenne, ha inkább munkát keresne? (...)
– Ha keresünk, fennáll a veszély, hogy találunk is."
"Minden normális családot csupán egy tragédia választ el a teljes széteséstől."
"– Vannak szívproblémái?
– Ajaj, dögivel! – kiáltotta Bart.
– Kardiológiai problémákról beszélek...
– Á nem, odáig még nem jutottam."
"Egy tábla csokoládénál legalább világosan látszik, hol az eleje és hol a vége; ellenben a családi históriáknál..."
"A betegségek hosszú folyosóján itt-ott nyílik egy ablak. A két fivér kikönyökölt rajta, élvezte az eget és a pillanatot."
"– Nem gondolja, hogy jobb lenne, ha inkább munkát keresne? (...)
– Ha keresünk, fennáll a veszély, hogy találunk is."
"Minden normális családot csupán egy tragédia választ el a teljes széteséstől."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése