"Az elmúlt hat évet félelemben és magányosan töltöttem. Ironikus, de nem a holtaktól féltem, hanem attól hogy az életem az ő kezükben van, hogy soha nem kaphatom vissza. De ma éjjel döntést hoztam. Ma éjjel visszaveszem az életemet. Enyém lesz az irányítás."
Ennek a könyvnek elvarázsolt a borítója. Meseszép és egyszerűen arra készteti az embert, hogy leemelje a polcról. Aztán kicsit jobban utána néztem, és még mindig nagyon tetszett, hiszen annyi jó kritikát kapott, szóval még ha kicsit távol is áll tőlem az alaptörténet, gondoltam miért is ne? Vágjunk bele!
A történet eleje felidézte bennem a Szellemekkel suttogó c. sorozatot, amit szeretek is, így itt még kimondottan tetszett a dolog. Charlotte - aki idegesítően sokszor elmondja, hogy szereti, ha Charnak hívják - az öccse halála óta látja a szellemeket, és tulajdonképpen feladta egész addigi életét, hogy segítsen nekik az átkelésben. Végül már a családjától és a barátaitól is eltávolodott, elveszítette az állását és teljesen reményvesztetten arra az elhatározásra jut, hogy véget vet ennek a szellemekkel teli életnek. Aztán jön Ike, egy Afganisztánban elhunyt katona, aki lebeszéli Chart az öngyilkosságról, segít neki új életet kezdeni, de cserébe azt kéri, hogy segítsen a bátyjának, George-nak az elengedésben.
Eddig ez a történet tele van lehetőséggel és annyi jó dolgot ki lehetett volna hozni belőle, erre az írónő fogja és csinál belőle egy hatalmas szerelmi sokszöges maszlagot. Számomra egyáltalán nem volt hiteles, hogy pár nap leforgása alatt Charlotte halálosan beleszeret egy ikerpár mindkét tagjába. Úgy, hogy ráadásul az egyikük halott. Ike és George egymásnak szöges ellentétei és Char is kihangsúlyozza, hogy teljesen eltérő okok miatt szereti őket, de számomra az egész kicsit irreális. Attól a jelenettől pedig, amiben Ike-kal, egy szellemmel (!), képzeletben lefeküdtek konkrétan a hideg futkosott a hátamon. Mármint most komolyan, mi van?! Mégis a könyv végére még mindig az ő "kapcsolatuk" tűnt valódibbnak, a George és Charlotte páros nekem valahogy nem nyerte el a tetszésemet.
A váltott szemszög ennél a könyvnél szerintem majdhogynem szükségtelen volt, sokszor inkább nehezítette, hogy nyomon tudjam követni, éppen ki mit mond. Viszont ennek ellenére be kell, hogy valljam, az írónő kivételesen szépen ír. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire szerettem a stílusát, mint az, hogy egy ilyen romantikus kliséhalmazt valószínűleg nem olvastam volna végig, ha nincs ennyire jól megírva. Mert igaz, ami igaz, egyszer sem untam el magam közben, egész gyorsan elrepültek az oldalak, és még ha néha forgattam is a szememet egy-egy elcsépelt soron, mégis 320 oldalon keresztül fenn tudta tartani az érdeklődésemet.
Ami a borítóról a könyvben is visszaköszön, az a festői táj szépsége a mesebeli Warm Springsben. Ez az a kisváros, ahol épp csak a házak nincsenek mézeskalácsból, azon kívül minden gyönyörű, békés és boldog. Az emberek pedig mind, egytől egyig kedvesek, segítőkészek, önzetlenek, sőt még a rossz fiúk is megtérnek végül. Ismét kicsit irreális helyzet. De azért jó volt legalább az olvasás ideje alatt elhinni, hogy létezik egy ilyen tökéletes hely.
Köztudott, hogy amúgy sem vagyok nagy rajongója a szerelmes történeteknek, de ennek most kifejezetten nem sikerült megragadnia. Viszont a karakterek elég kidolgozottra sikerültek, a szellemes dolog is jól be lett mutatva és kimondottan tetszett a sztori eleje - Charlotte előélete talán a könyv leghitelesebb eleme volt. Igaz, sokkal jobbra számítottam, így engem egy kicsit kiábrándított, de meg kell hagyni, hogy az írónő nagyon tehetséges és szívesen olvasnék tőle később valami mást is.
Értékelés
Kedvenc sorok
"Olykor padlót kell fogni ahhoz, hogy elindulhass felfelé."
"Úgy hiszem, azok a pillanatok maradnak velünk a legkitartóbban, amiket elszalasztunk, mert a megbánás olyasmi, ami soha nem hagy el minket."
"Valami, ami elvileg annyira üres és haszontalan, mint néhány szó, olykor segíthet átgázolni az élet tomboló és kérlelhetetlen viharain."
"Az öngyilkosság önző. Óriási arculcsapás bárkinek, aki meghalt, pedig élni akart."
"Nem ismerte be senkinek, főleg magának nem, de mások néha jobban ismernek valakit, mint amennyire ő ismeri saját magát."
"Úgy hiszem, azok a pillanatok maradnak velünk a legkitartóbban, amiket elszalasztunk, mert a megbánás olyasmi, ami soha nem hagy el minket."
"Valami, ami elvileg annyira üres és haszontalan, mint néhány szó, olykor segíthet átgázolni az élet tomboló és kérlelhetetlen viharain."
"Az öngyilkosság önző. Óriási arculcsapás bárkinek, aki meghalt, pedig élni akart."
"Nem ismerte be senkinek, főleg magának nem, de mások néha jobban ismernek valakit, mint amennyire ő ismeri saját magát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése