Dan Wells: Szörnyeteg úr (John Cleaver 2.)

"A nevem Szörnyeteg úr. Több tucatnyi figyelmeztető jelét mutatom annak, hogy sorozatgyilkos hajlamaim vannak, és gyakran fantáziálok erőszakról és halálról. Jobban érzem magam a hullák, mint az élők közt. Megöltem egy démont, és minden egyes nap újra ölni vágyom, olyan ez a vágyam, mint egy feneketlen kút a lelkemben."

A Nem vagyok sorozatgyilkos sikeresen belopta magát a szívembe még a maga kegyetlenségeivel együtt is, szóval nem hagytam magamnak időt arra, hogy más könyvek felé tekintgessek, rögtön nekiláttam a sorozat második részének.

John az előzőekben leszámolt a Claytoni Gyilkossal, akiről csak ő és az édesanyja tudják, hogy nem egyszerű sorozatgyilkos, hanem egy démon volt, még pedig Mr. Crowley bőrébe bújva. Ám azzal, hogy John megszegte a legfőbb szabályát és ölt, a benne lakozó sötét gondolatok kezdenek egyre inkább felszínre törni. Erősen küzd, hogy Szörnyeteg úr, vagyis az ő sötét oldala ne vegye át az irányítást, és ebben segítségére lesz az, hogy a városban újabb áldozatok kezdenek megjelenni és ez eltereli a fiú figyelmét. Újra a nyomozásra koncentrálhat, hiszen ki kell derítenie, ki az új gyilkos.

Számomra John egy nagyon különleges és bármilyen furcsa, de szerethető karakter! Igen tény, hogy az érzésekkel nem bánik a legjobban, ám ha belegondolunk, a szociapátiából nem tud csak úgy kigyógyulni és normális életet élni. Ezt nem ő választotta magának, ám azt igen, hogy megpróbál minden a társadalmi normák szerint élni és "jó" maradni, és ez mind az ő akaraterejét és elszántságát igazolják. Hiszen neki is könnyebb lenne, ha magasról tenne a szabályokra és először életében azt tenné, amire igazán vágyik. Mégsem teszi. Elgondolkodtató, hogy vajon mi tartja vissza és mi miatt harcol egyáltalán önmaga ellen. Erre igazából nem kapunk választ a könyvből, de szerintem az anyukája nagyban befolyásolja, hogy Johnnak kialakult egy bizonyos értékrendje és szem előtt tartja, hogy mi a helyes mi nem az.

Ebben a részben kicsit tovább tart, míg az író felfedi a gyilkos kilétét, ami Johnt folyamatos elemezgetésre készteti, szinte kétségbeesetten ki akarja deríteni az igazságot, ez azonban nem sikerül neki idejében és besétál az ellenség csapdájába. Gondolom nem lesz nagy meglepetés, ha elárulom, hogy ismét egy démonnal van dolgunk, akit az előzőnél meg sokkal jobban utáltam, hiszen Crowley-ról legalább tudtuk, hogy csak muszájból öl. De ez az új démon élvezi amit tesz, sőt kimondottan az élteti, hogy az áldozatait különböző kegyetlenségek közepette megkínozza.

Ez, meg az a hátborzongató ház, amit nem tudtam nem elképzelni az utolsó apró részletig, nagyban hozzátettek a történet horrorisztikus hatásához. Ha összehasonlítom az első résszel, ebben egyértelműen több volt a kegyetlenség, a gyomorforgató jelenet, és a démon is sokkal "emberibb" volt, hétköznapi módszerekkel ölt, amiktől még valóságosabb lett mindez és nálam erősen feszegette a határokat. Mégsem tettem le, mert Dan Wells annyira jól ír, hogy valami ismeretlen oknál fogva, még ezt is élveztem olvasni és komolyan elgondolkodtam rajta, hogy nincs-e velem valami baj, amiért ennyire tetszik ez a könyv (de szerencsére sokan mások is így vannak vele, szóval legalább nem egyedül vagyok elmebajos ^^).

A John Cleaver sorozat most már egyértelműen bekerült a kedvenceim közé, ez a rész még túl is szárnyalta az elsőt, itt már tudtam, mire számítsak, nem lepett meg úgy a sok hátborzongató jelenet, mint először és a történet is nagyon gördülékenyen haladt előre, miközben az olvasó egy percre sem unatkozhatott. Különleges ebben a könyvben, hogy a démonokkal való küzdelem és John önmagával szemben vívott harca egyformán kidolgozott és izgalmas. Alig várom, hogy kiderüljön, miként folytatódik az én kedvenc szociopatám története.

Értékelés

Kedvenc sorok

"Végül ez végez mindnyájunkkal: az idő."

"– Az embereket nem a haláluk határozza meg – mondtam –, nem is az, ami hiányzik belőlük. Hanem a kapcsolataik."

"Az érzések nem jók vagy rosszak. Csak erősek vagy gyengék."

"Néha azért nehéz beszélni, mert nincs mit mondani, néha azért, mert túl sok a mondanivaló."

"A gondolataimnak talán nem vagyok ura, de a tetteimnek igen."