Jandy Nelson: Neked adom a napot

"Hozzám hajol, egymáshoz ér a vállunk. Ez ránk vall. (...) Így örökített meg bennünket még az ultrahangos kép is, ami anyuban készült rólunk, és így ábrázoltam magunkat azon a rajzon, amit Fry tegnap kettétépett. (...) Ha nem így rajzolom le kettőnket, akkor félemberekként rajzolom le magunkat."

Amint rátaláltam erre a könyvre, tudtam, hogy el kell olvasnom. Talán a címe, a fülszövege vagy valami belső megérzés miatt rögtön, elsőre tudtam, hogy imádni fogom és bizony így is lett. Ez egy semmilyen tekintetben nem hétköznapi regény és nem hiába kapott annyi jó kritikát, nálam beton biztos helye lett a kedvencek között.

A történet egy fiú-lány ikerpár életébe enged bepillantást, akik a történet kezdetén 13 évesek. Noah visszahúzódó, különc fiú, igazi művészlélek, míg nővére, Jude a menő lányok táborát erősíti, szörfözik és édesanyjuk akarata ellenére folyton bulizni jár. Annak ellenére, hogy e tekintetben, sőt még külsőre sem túlzottan hasonlítanak, az ikrek nagyon jól megértik egymást, átérzik egymás örömét, bánatát, és képtelenek kő-papír-ollózni, mert mindig ugyanazt mutatják. Aztán a történet és az események előrehaladtával Noah és Jude kezd eltávolodni egymástól, majd egy szörnyű tragédia történik a családban és ezután minden a feje tetejére áll, mintha az ikrek hirtelen helyet cseréltek volna.

A történetet váltott szemszögből ismerhetjük meg, de nem a megszokott módon. Míg Noah részénél 13-14 évesek, addig Jude pár éves ugrással, 16 éves korukban, a jelenben meséli a történetet. Ennek a módszernek a segítségével fokozatosan áll össze a kép, amire az egyik részben utalást kapunk, arra később a másik részben egy hatalmas csavarral világítanak rá. Az írónő egyébként külön-külön írta meg a két történetet, és azután dolgozta csak össze őket, ami elég igényes munka lehetett, így nem hiába tartott neki 4 évig megírni ezt a csodás művet. Én személy szerint nem bírtam betelni a Láthatatlan múzeummal, vagyis a Noah által mesélt részekkel. A fiú hihetetlen tehetségű művész, folyton képeket rajzol, még gondolatban is. Az egész világszemlélete, ahogy a színekről beszél és amilyen hatalmas a képzelőereje, annyira csodálatos és minden mondatát élvezet olvasni.

Míg Noah szinte minden percben a KMI-re, vagyis a környék neves képzőművészeti középiskolájába készült, addig Jude-ot inkább a Roosevelt vonzotta. Így aztán gondolom mindenki számára hatalmas meglepetés, hogy mindezek ellenére a három évvel későbbi eseményekből megtudhatjuk, hogy öccse helyett Jude került be a művészeti suliba. Nagyon érdekes végigkövetni a karakterek fejlődését, hogy hogyan cserélt helyet a két testvér és lett a bulizós lányból egy különc, babonás, fura ruhákban járó rejtőzködő szobrász és a szűkszavú fiúból népszerű, sikeres sportoló és a társaság középpontja. Folyton az motoszkál az ember fejében, hogy mégis mi történhetett, ami így kifordította őket önmagukból.

A másik érdekesség a két testvér kalandozása a szerelem útjain. Noah már fiatalon rájön, hogy nem az ellenkező nemhez vonzódik, de ezt sem magának, sem másnak nem meri bevallani. Aztán egy különös fiú költözik a szomszédba, Brian akivel elkezdődik kalandos és szívszorító útjuk. Bár a könyv tele van szerethető karakterekkel és nehéz közülük egyet kiemelni, nekem talán ő volt a kedvencem. Brian nehezen talál önmagára, amiért azonban nem hibáztatható, hiszen a társadalmi normáknak igyekezvén megfelelni, könnyen megfeledkezünk arról, amit a szívünk valójában diktál. Ám később mégis megtalálja a helyes utat és nem is akárhogyan fordítja előnyére azt, amiről azelőtt azt hitte, romba döntheti az életét. És persze nem utolsó sorban lelkes amatőr csillagász (khm..☺). Jude szerelmi szála egy kicsit tipikusabb, de még így sem nevezhető hétköznapinak, és hát ki ne szeretne magának egy Oscart hamisítatlan brit akcentussal, aki úgy támaszkodik, mint maga James Dean.☺

Nehéz erről a könyvről úgy írni, hogy ne lőjek le semmit, pedig annyi mindent lehetne még róla mondani. Csupa-csupa jó dolgot és mellette, hiába kutatok, egyetlen rosszat sem. Lehet csak én vagyok vele így, de bárhogy is nézem, nem találok benne hibát. Gyönyörű történet egy fantasztikus írótól, ami annyi mindent adott nekem, szinte magát a Napot! Hatalmas csillagos ötös, mást nem is adhatnék, és csak ajánlani tudom, engem teljesen, visszavonhatatlanul magával ragadott.

Értékelés

Kedvenc sorok

"Meg kell látnunk a csodákat ahhoz, hogy csodák létezhessenek."

"A világ lesújtó. A világ mérethibás cipő. Hogyan képes bárki is kibírni benne?"

"Ki tudja, nem csupán az-e a sors, ahogyan elmeséljük magunknak életünk történetét?"

"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember hű maradjon önmagához, a szívéhez."

"Talán vannak emberek, akiknek egyszerűen ugyanazon történetben kell szerepelniük."