"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én, Evan létezésének túlfűtött tudatában nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."
Már rengeteget hallottam a Csak lélegezz! trilógiáról, olyasmi volt, amiről úgy gondoltam, hogy már mindenki olvasta rajtam kívül. Így aztán folyton késztetést éreztem az elolvasására, amit a szép borító és az érdekes cím is csak fokozott. Végül úgy kezdtem bele az első kötetbe, hogy magáról a történetről semmit sem tudtam, csak reméltem, hogy tetszeni fog.
Emma Thomas mindenben a tökéletességre törekszik, a fociban, a kosárlabdában, a tanulásban, de még a művészetekben is otthon van. Ám otthon a zárt ajtók mögött egy hatalmas titkot rejteget. Miután édesapja meghalt, anyja pedig alkoholista lett, Emma a nagybátyjához került, azonban abban a családban ő egy nem szívesen látott vendég. Nagynénje, Carol rendszeresen bántalmazza, testileg és lelkileg is. Aztán egy nap Emma szörnyű mindennapjaiba belép Evan, aki nem hagyja, hogy a makacs lány eltaszítsa őt. Kettőjük között szenvedélyes, ám törékeny szerelem szövődik, miközben Emma sosem tudhatja, mire számítson, amikor hazaérkezve bezárul mögötte az ajtó.
Nem igazán tudom, mire számítottam, amikor belekezdtem, gondoltam, hogy lesz benne egy szerelmi szál és valami tragikus esemény is, mert ez a hangulat egyenesen kiabál a borítóról, de amit végül kaptam, az valami döbbenetes volt! Ez a könyv egy érzelmi hullámvasút, annyiféle érzelem zúdult rám a lapokról, egyszer nagyon boldog voltam, egyszer végtelenül szomorú és dühös. Konkrétan gyomorgörcsöm volt minden alkalommal, amikor egyre csak fokozódott a feszültség. Együtt izgultam Emmával, szinte éreztem minden egyes ütést, amit a nagynénjétől kapott, és ezzel minden alkalommal egyre jobban utáltam azt a nőt. Azok a jelenetek ugyanis, amiben Emmát bántalmazzák nagyon durvák. Minden kegyetlenséggel együtt, szépítés nélkül tárja elénk az írónő az eseményeket. Így aztán nem kellett hozzá sok, hogy egyenesen gyűlöljem Carolt, és mindazt, amit képes volt megtenni. Bárcsak azt mondhatnám, hogy ilyen ember a valóságban nincs is, de sajnos igenis van rá példa.
Ebben a könyvben a családon belüli erőszak témája egy kicsit más perspektívából volt bemutatva, borzasztó, hogy Emmának min kellett nap mint nap keresztülmennie, és teljesen együtt éreztem vele, amikor senkinek sem volt hajlandó beszámolni az otthon történtekről. Nagyon erős lány, aki nem csak a saját sorsát tartotta szem előtt, hiszen nem akarta az unokatestvéreitől elvenni a boldog gyerekkort. Ennek ellenére nehéz volt nézni a tehetetlen szenvedését, legszívesebben beléptem volna a könyvbe, hogy rendet tegyek abban a szörnyű családban. Elképesztő, mekkora elszántsággal hajtja magát Emma minden nap, hogy tökéletesen teljesítsen és egy nap elhagyhassa az ő személyes poklát. Kedveltem a karakterét, sokszor magamra ismertem benne.
Sara egy igazán nagyszerű lány, senki sem kívánhatna nála lojálisabb, szeretőbb és gondoskodóbb barátot maga mellé. Tényleg mindent megtett azért, hogy segítsen Emmának, de közben igyekezett tiszteletben tartani a döntéseit és hátrálni egy lépést, ha arra volt szükség. És hát persze ott van Evan! Ki ne szeretne egy ilyen tömény tökéletességet magának? Igaz, néha már szinte túl tökéletes volt, olyan "a valóságban nem is létezik" típus, de nagyon szerettem Emmával közös jeleneteiket. Ahogy fokozatosan elnyerte a lány bizalmát, az igazán aranyos volt, a kettejük között vibráló kémiát pedig nagyon jól sikerült leírnia a szerzőnek.
Ez a könyv óriási hatással volt rám - felzaklatott, dühöngtem, ugyanakkor rengetegszer meg is mosolyogtatott, a szerelmi szál pedig megmelengette a szívemet. Persze alapból nem szeretem azokat a könyveket, amiknek a tipikus love storyn kívül semmilyen más története nincs, de ebben az esetben igenis kapunk egy nagyon nehéz témát is mellé, amiről nem szívesen hall az ember. Borzasztó és csodálatos volt egyben. A vége nem annyira tetszett, nagyon kegyetlen volt, igazi függővég, szóval várom a következő részt, muszáj megtudnom, hogyan tovább. Nagyon jó sorozatindító volt, kíváncsian várom a folytatást!
Értékelés
Kedvenc sorok
"Jobb-e a lehető legtöbbet kifacsarni egy pillanatból, tudva, hogy bármikor elillanhat? Jobb-e az élmény, mint az elkerülhetetlen következmény?"
"– Na, gyere, visszaviszlek a pokolba, mielőtt az ördög észrevenné, hogy nem vagy otthon."
"...tudtam, hogy úgyis szenvedni fogok, akár adok rá okot, akár nem – akkor legalább csináljak valamit, amiért megérdemlem."
"A pletyka. Mindenki előbb tudja, mit csinálsz, semhogy megcsinálhattad volna."
"A megnyugvás áldozatot követelt, amelyet nem akartam meghozni, de nem tudtam, lesz-e erőm a harchoz."
"– Na, gyere, visszaviszlek a pokolba, mielőtt az ördög észrevenné, hogy nem vagy otthon."
"...tudtam, hogy úgyis szenvedni fogok, akár adok rá okot, akár nem – akkor legalább csináljak valamit, amiért megérdemlem."
"A pletyka. Mindenki előbb tudja, mit csinálsz, semhogy megcsinálhattad volna."
"A megnyugvás áldozatot követelt, amelyet nem akartam meghozni, de nem tudtam, lesz-e erőm a harchoz."
How to Start a Casino in a NJ | JTM Hub
VálaszTörlésBefore 서산 출장샵 starting, you 과천 출장안마 need 보령 출장샵 to be 21 years of 부천 출장샵 age to play casino games in NJ. Learn how 동해 출장마사지 to start a casino in NJ including current gambling laws, current NJ