"– Néha az embert jobban bántják, mint amit el tud viselni – nyugtatott, figyelt. Nehezen tudtam a szemébe nézni. – És van úgy, hogy nem tudja, hogyan kérjen segítséget. Annyira belemerül saját bánatába, hogy a végén mindenkit megbánt a környezetében."
Az előző rész olyan kegyetlenül végződött, hogy kétségbeesve kezdtem bele a trilógia folytatásába valamiféle megnyugtatást keresve. Persze tudtam, hogy Emma nem halhat meg, ám el nem tudtam képzelni, hogy a történtek után talpra tud-e állni, kíváncsi voltam, miként folytatódik ezután az élete.
Az előző rész olyan kegyetlenül végződött, hogy kétségbeesve kezdtem bele a trilógia folytatásába valamiféle megnyugtatást keresve. Persze tudtam, hogy Emma nem halhat meg, ám el nem tudtam képzelni, hogy a történtek után talpra tud-e állni, kíváncsi voltam, miként folytatódik ezután az élete.
Carol börtönben, Emma megmenekült és most Saráéknál lakik, ám úgy érzi, itt az ideje, hogy jobban megismerjék egymást édesanyjával mielőtt még egyetemre menne. Elhatározza, hogy Rachelhöz költözik, akivel azonban nem lesz zökkenőmentes a viszonyuk. A korábbi és a jelenbeli családi problémák nem hagyják nyugodni Emmát, képtelen megnyílni Evannek, akivel ezáltal kezdenek eltávolodni egymástól. Úgy tűnik, mindketten új barátokra találnak, de ez nem feltétlenül vezet jóra.
Rachelt nagyon próbáltam megkedvelni, de hova tovább, annál inkább Carolra emlékeztetett, csak épp nem fizikailag, hanem lelkileg bántotta Emmát. Folyton megfogadta, hogy nem iszik többet, aztán mégis szétcsúszva jött haza, gyakran különböző férfiak társaságában. Még ennek ellenére is el tudtam volna fogadni, de az, hogy Emnek nem hagyta, hogy anyának szólítsa őt, hogy folyton bántásokat vágott a fejéhez és mindenért őt okolta... Egyetlen anyának sem szabadna így viselkednie és el sem tudom képzelni, hogy esett ez a saját lányának. Néha még Carolnál is jobban haragudtam rá.
Azt örömmel láttam, hogy Emmának sikerült testileg meggyógyulnia az őt ért szörnyűség után, viszont egyértelmű, hogy lelkileg teljesen padlón van. Folyton rémálmok gyötrik, amik nem hagyják aludni - a borítón látható fekete ajtó jelenik meg álmaiban, ezért is nagyon tetszik ez a kifejező, jól eltalált köntös. Emma nem igazán nyílik meg Evannek a sötét álmokkal kapcsolatban, fél hogy nem értené meg, így pont jókor jön a képbe Jonathan. Lehet, hogy velem valami nagyon nincsen rendben, de nekem ő kimondottan szimpatikus volt. Persze semmiképpen sem gondoltam volna rá úgy, mint Emma pasija, akkor már nekem sem tetszett a dolog, amikor nagyon rányomult, de kettejük különleges kapcsolatát egy ideig nagyon szerettem.
Bár ez a rész is nagyon tetszett, úgy éreztem, hogy ez előző szintjét csak próbálkozik, de nem tudja megütni. Nem tudom, pontosan mit hiányoltam belőle, talán több drámai cselekményt vagy valami váratlanabb fordulatot. Bár a vége bizony eléggé váratlan, az valahogy mégsem tetszett annyira, de szerintem nincs is ember, akinek tetszene. Ha nem tudnám, hogy lesz még folytatása, itt vágtam volna ki a kukába a könyvet. De persze tudom, vagy legalábbis remélem, hogy a befejező kötetben majd valamiképp rendeződnek a dolgok. Ami viszont kifejezetten tetszett, az Emma "sötét" oldala, tehát amikor rossz döntéseket hoz, hazudik, titkolózik. Persze, hogy ez nem jó, de ettől is életszerűbb a karaktere, ez is csak azt bizonyítja, hogy senki sem tökéletes.
Az előző részhez viszonyítva ez egy kicsit alulmaradt, valahogy nem akart jönni az a katartikus érzés, hiába vártam. Viszont ismét kaptunk egy csomó érzelmet, amik hol felvillanyoztak, hol a padlóra küldtek, pontosan olyan erőteljesen, ahogy a legutóbb. A karakterek is nagyon valósághűek, továbbra is könnyen bele tudom magam élni Emma szerepébe, és nem feltétlenül bánom, hogy Evan most egy kicsit háttérbe került, mert úgy érzem, hogy kellett ide ez a Jonathanos szál. Nagyon várom a következő részt és hát csak reménykedni tudok, mert a vége, nem túl biztató.
Bár ez a rész is nagyon tetszett, úgy éreztem, hogy ez előző szintjét csak próbálkozik, de nem tudja megütni. Nem tudom, pontosan mit hiányoltam belőle, talán több drámai cselekményt vagy valami váratlanabb fordulatot. Bár a vége bizony eléggé váratlan, az valahogy mégsem tetszett annyira, de szerintem nincs is ember, akinek tetszene. Ha nem tudnám, hogy lesz még folytatása, itt vágtam volna ki a kukába a könyvet. De persze tudom, vagy legalábbis remélem, hogy a befejező kötetben majd valamiképp rendeződnek a dolgok. Ami viszont kifejezetten tetszett, az Emma "sötét" oldala, tehát amikor rossz döntéseket hoz, hazudik, titkolózik. Persze, hogy ez nem jó, de ettől is életszerűbb a karaktere, ez is csak azt bizonyítja, hogy senki sem tökéletes.
Az előző részhez viszonyítva ez egy kicsit alulmaradt, valahogy nem akart jönni az a katartikus érzés, hiába vártam. Viszont ismét kaptunk egy csomó érzelmet, amik hol felvillanyoztak, hol a padlóra küldtek, pontosan olyan erőteljesen, ahogy a legutóbb. A karakterek is nagyon valósághűek, továbbra is könnyen bele tudom magam élni Emma szerepébe, és nem feltétlenül bánom, hogy Evan most egy kicsit háttérbe került, mert úgy érzem, hogy kellett ide ez a Jonathanos szál. Nagyon várom a következő részt és hát csak reménykedni tudok, mert a vége, nem túl biztató.
Értékelés
Kedvenc sorok
"A bűntudat magányossá tesz, a bűntudat elszigetel."
"Minden olyan lehetségesnek tűnik, amikor felnézek az égre és az univerzum ragyogását látom magam előtt."
"Nem azt mondtam, hogy csodálatosan nézel ki… hanem azt, hogy csodálatos vagy."
"Talán a nem gondolkodásnak is megvannak a maga előnyei."
"Nem zárhatod ki magadat örökre csak azért, mert attól félsz, valaki valami rosszat mond."
"Minden olyan lehetségesnek tűnik, amikor felnézek az égre és az univerzum ragyogását látom magam előtt."
"Nem azt mondtam, hogy csodálatosan nézel ki… hanem azt, hogy csodálatos vagy."
"Talán a nem gondolkodásnak is megvannak a maga előnyei."
"Nem zárhatod ki magadat örökre csak azért, mert attól félsz, valaki valami rosszat mond."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése