"Mi vagyunk a Sinclair család.
Senki sem igényel törődést.
Senki sem téved, senki sem hibázik.
Egy magánszigeten élünk, legalábbis nyaranta, nem messze Massachusetts partjától.
Talán ennél többet nem is kell tudnod."
Karácsonyi ajándék volt ez a csodás regény és elmondhatatlanul örültem is neki, hiszen már a megjelenése óta sorra jöttek velem szembe a jobbnál jobb kritikák, szóval már tűkön ültem, hogy én is elolvashassam. Viszont tudtam, hogy nyárig valószínűleg nem jutok majd hozzá, mert elárasztanak a tanulnivalók, aztán most mégis nekifogtam, nem bírtam tovább várni, és bizony nem bántam meg. Sőt!
Mivel a könyv eleve nem túl hosszú és a történet is olvastatta magát, így három nap alatt nyugis tempóban a végére értem. Annak érdekében, hogy minden részletét magamba szívjam, nem akartam átrohanni a könyvön, de az az igazság, hogy alig bírtam letenni. Amikor épp valami mást kellett csinálnom, akkor is azon agyaltam, hogy vajon mi történik majd a következő fejezetben. "Izgalmas, gyönyörű és félelmetesen okos." - áll a John Green idézet a borítón. És milyen igaza van!
A könyv egy térképpel indít Beechwood szigetéről, ami egy gazdag amerikai család, a Sinclairek tulajdona. A nagyszülők három lányukkal és nyolc unokájukkal minden évben ezen a szigeten töltik a nyarakat. A könyvben a térkép után egy családfát is láthatunk, mert az első pár fejezetben még komoly fejtörést okoz követni, hogy kit hogy hívnak és kinek ki a lánya, testvére, anyukája, kutyája, macskája. Nem, macskák nem voltak a sztoriban. De golden retrieverek igen. Szóval a névözön okozhat kezdeti nehézségeket, viszont még nekem is - gyér névmemóriával rendelkező személyként - nagyon hamar sikerült összekapcsolnom a fejemben a rokoni szálakat, utána meg már csak úgy repültek az oldalak.
Betekintést nyerhetünk egy amerikai felső tízezerhez tartozó család életébe, a gazdagság és gondtalanság édes pillanataiba, de az öröklődési harcokba, az egymás közti viszályokba egyaránt, amik lassan szétszakítják még a legmakulátlanabbnak tűnő családot is. Az írónő árnyaltan viszi bele a történetbe az erőteljes társadalmi kritikát, de más témák is előtérbe kerülnek, mint a válás, egy baleset utáni élet, részleges amnézia, hit, barátság, szerelem. Szerelem, amin érződik a társadalmi különbség és szinte az egész család ellenzi. Egy barátság az unokatestvérek között, ami annyira erős, hogy azt hiszik, még a szülők versengése sem szakíthatja szét.
Cady, Gat, Johnny és Mirren - a Hazudósok - nem akarják elveszíteni a boldog, együtt-töltött nyarakat, a családi idillt, a gondtalan gyermekkort. A tizenötös nyáron fellázadnak szüleik és nagyapjuk ellen. A tizenötös nyáron egy szörnyűséges dolog történik, ami mindent megváltoztat. Cady a dolgok felére sem emlékszik abból a nyárból. Részleges amnéziában szenved, mert egy éjszakai fürdőzés alkalmával beverte a fejét egy sziklába. Legalábbis ő így emlékszik. De mi az igazság? A lányt rettenetes migrének gyötrik a balesete óta és a következő nyáron a családja nem engedi őt Beechwoodra, helyette európai kirándulásra küldik az apjával. Cady szenved, keresi az emlékeit, küzd a fejfájásával, vissza szeretne térni a szigetre és találkozni a Hazudósokkal. A tizenhetes nyáron így is tesz, de még mindig nem emlékszik, mi történt két évvel ezelőtt.
"Egy regény legfőbb feladata, hogy apró meglepetések sorozatát szolgáltassa." - írta Gat egy Cadynek szóló levelében. Nos ez a könyv pontosan ilyen, tele van apró rejtett jelekkel, amik meglapulnak az ember elméjében, halványan derengenek, próbálnak összeállni egy darabbá, sejtetik, hogy valami szörnyű dolog történhetett, de mikor végül kiderül az igazság, teljesen meghökkenünk. És itt még nincs vége! Az igazi döbbenet csak ezután jön.
Zseniális a könyv stílusa, nyelvezete, nagyon tetszettek a mesék, amiket Cady átírt a saját történetükre, nagyon tetszettek Gat gondolatai a világról, és persze a vége. A vége vág csak igazán mellbe, szomorú, elgondolkodtató, hagy maga után jó pár kérdést, amin az olvasó még sokáig eltűnődik.
A borító gyönyörű, a színvilág tökéletesen illik a történethez, szinte még az eredetinél is jobban sikerült. Bár nekem személy szerint, az is nagyon tetszik, mindkettő visszaad valamit a sztoriból, ahogy a cím is. Ennek ellenére nem kapunk egyértelmű választ rá, hogy miért lett a négy fiatal neve Hazudósok. De közben mégis.
Mindenkinek ajánlom egyszer elolvasni, nem egy hétköznapi YA könyv, sokkal több annál és a felnőtteknek is van mit mutatnia. E. Lockhart fantasztikusan írta meg ezt a regényt, belopta magát a szívembe, kíváncsian várom a további műveit. Egyértelműen 5 pontos, sőt inkább csillagos 5-ös. Ha nyári olvasmányt keresel, mindenképp ezzel kell kezdened!
Értékelés
Kedvenc sorok
"Ne
törődj bele olyan gonoszságba, amin tudnál változtatni."
"A
csönd védőburkot képez a fájdalom köré."
"A
családban az öregek – anyu, a nagynénik, Papa – életcélja a szép tárgyak
felhalmozása. Az nyer, akinek a legtöbb cucca van, amikor meghal. De mit nyer?
Ezt szeretném tudni."
"Mindig
tedd meg azt, amit félsz megtenni."
"Légy
egy kicsit kedvesebb, mint amennyire feltétlenül szükséges."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése