"Ha valaki unalmas, kedves és normális – mint amilyen és is voltam eddig –, az biztosan megbukik gimnáziumban rajzból, és csak középszrű művész lesz belőle. Értéktelen a tömegek számára. Felejthető. Ezt mindenki tudja. Mindenki. A lényeg tehát, hogy valami olyat kell véghezvinni, ami egyszer és mindenkorra beleég a szürke átlagemberek agyába. Valami olyat, ami számít."
Matthew Quicktől már régebben olvastam a Napos oldalt, valamint láttam az abból készült filmet és bár mindkettőre azt lehet mondani, hogy jók, azért egyiket sem sorolnám a kedvenceim közé. A Bocsáss meg, Leonard Peacock azonban még jobb értékeléseket kapott és mivel érdekelt, hogy tud az író átadni egy olyan témát, ami talán még az előző könyvben megjelenő pszichés gondoknál is nehezebb, így végül ez a regény is kezeim közé akadt.
A könyv Leonard Peacock történetét meséli el tulajdonképpen egyetlen nap alatt, a 18. születésnapján, miközben folyamatosan tudjuk meg az élete korábbi eseményeit, hogy ki is ő, mi történt vele és miért készül végezni magával és az egyik osztálytársával. Felmerül a kérdés, hogy vajon mi visz rá egy 18 éves fiút egy ilyen tettre. Nos Leonardnak nyomós okai vannak, történt vele egy s más, egyáltalán nem volt könnyű gyerekkora, a szülei pocsékul bántak vele, elhanyagolták, az iskolában különcként tekintenek rá, nincsenek igazán barátai, ráadásul történt vele valami, amit ő maga is sokáig csak rossz dologként emleget.
Egy lelkileg instabil fiút ismerhetünk meg a történetből, akinek döntései bizonytalanok és nem túl határozottak, gondolatai pedig nagyon kuszák. És az író - legalábbis szerintem - pontosan ezt akarja érzékeltetni a furcsa szövegtördeléssel. A regény tele van lábjegyzetekkel (egy-egy olyan hosszúra nyúlik, hogy a következő oldalon folytatódik tovább), amikben Leo megjegyzéseket fűz hozzá az eredeti gondolatmenetéhez. Érdekes megoldás, jól szemlélteti a fiú lelkiállapotát, hogy mennyire össze van zavarodva, de az olvasónak ez inkább teher, ugyanis számomra például nagyban megnehezítette az olvasást az, hogy folyton keresgetnem kellett a számokat és ide-oda lapozni. Ezeket egyszerűen be is lehetett volna építeni a szövegbe, szóval bár értem a szerző célját, nekem ez a megoldás mégsem nyerte el a tetszésemet.
Maga a történet nagyon megrázó, még nem olvastam azelőtt ebben a témában - itt szándékosan nem jelölöm meg, mi történt Leoval, hogy elkerüljem a spoilerezést. Érdekes volt mindezt egy 18 éves fiú szemszögéből átélni (a szóhasználat és a megfogalmazás is kimondottan "tinis"), és még ha száz százalékosan nem is tudom átérezni a történtek súlyát, de szerintem az összes tizenéves talál magának valamit ebben a könyvben, amiben egy kicsit magára ismer és együtt tud érezni Leonard Peacockkal. Személy szerint nekem nagyon tetszett, ahogy az író belecsempészte a Humphrey Bogart filmeket, és Leonard az idős szomszéddal, Walttal idézgetett Bogie és Bacall jelenteket. Leonard szavaival élve, nekem nagyon bejött!
A borító magyar változata egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, a Vörös Pöttyös könyvek tipikus tömegborítójának egyike, valamiért az angol változat sokkal jobban tetszik, még ha az valójában nem is tartalmaz mást, mint a címet és a szerző nevét, de valahogy mégis jobban átadja a sztori hangulatát. Felröppent a hír egyébként, hogy Matthew Quick ezen könyvéből is filmet forgatnak, ám azon kívül, hogy a rendező és egyben az egyik szereplő is valószínűleg Channing Tatum lesz, semmi más infót nem találtam róla. Igazából nem vagyok oda az ötletért, hogy megfilmesítsék, de aztán ki tudja, lehet, hogy végül még jól is sikerül.
Mindent összevetve, tetszett a könyv, bár az eleje számomra kicsit döcögősen indult, a lábjegyzetek pedig eléggé kiakasztottak, de a karakterek szerethetőek voltak, főleg Herr Silverman és persze Leonard is. A végét kicsit hiányosnak találom, örültem volna egy határozottabb befejezésnek, szóval ha az összképet értékelnem kell, akkor én 4 pontot adnék erre a könyvre. Nem mindenkinél fog maradéktalan sikert aratni, de a maga egyedi, kicsit fura módján ez egy nagyon jó könyv.
Értékelés
Kedvenc sorok
"Nem szabad hagynod, hogy a világ tönkretegyen. Ezt a harcot nap mint nap meg kell vívnod."
"Szeretnék hinni benne, hogy a boldogság azért elérhető azok számára is, akik hajlamosak a szomorúságra."
"A gyerekek ügyesebben játsszák meg magukat, mint a felnőttek, nem? Az az elméletem, hogy ahogy öregszünk, elveszítjük abbéli képességünket, hogy boldogok legyünk."
"Az emberek nagy árat fizetnek a tetteikért és még nagyobb árat azért, amivé válnak. És nagyon egyszerű módon fizetnek: az életükkel, amelyet élnek."
"Csinálj valamit! Bármit! Mert a legnagyobb forradalom is egy első döntéssel kezdődik, amelyhez lélegzetről lélegzetre közelebb kerülhetsz."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése